Holokauszt-álom

Úgynevezett első generációs túlélő-leszármazottnak tarthatom magam apám révén. Anyukájának (számomra a családlegendák Elza mamája), a hatszázezer mártír egyikének 1945 kora tavaszának már reményt ígérő napján halálosan szétnyílt a hasfala a reggeli appelen. Rugdosásos SS-legényi beavatkozás következtében. Mert éppen addigra, az egész rettenet vége felé annyira legyengült, hogy nem tudott rendesen felsorakozni. Fogolytárs szemtanú beszélte el.

Nálam meg úgy van, hogy amióta magamra eszméltem, emlékezetem tárolja, mit álmodom. Álmaimban fölakasztanak, főbe lőnek, lefejeznek. Mindig fölébredek, mielőtt ki végeznének. Ha csoportos a halál, mindenki kidől mellőlem, és életben maradok.

A legborzongatóbb és legvisszatérőbb. Hatalmas épületkomplexum föld alatti folyosóján várakozó tömegben vagyok. Bamba nyugalmat érzek. Közöny áraszt el, senki és semmi iránt nem érdeklődöm. A falak csillognak, aljazattól mennyezetig csempe csempe hátán. Vajsárga és kék színek. Orvosi tisztaság. A padló beton, sima.

A folyosó végén, szemben nagy automata ajtó, oldalra gördülő. Hirtelen kinyílik, zajtalan. Őrök nincsenek. Teljes a csend. Még hangszórón se irányítanak bennünket. Ám tudjuk, mennünk kell, nem lehet nem haladni. Senki nem szólal meg, csak nyomakodunk, egymást taszigálva. Mintha hipnotizálva lennénk. Agyam tompa, bárgyúság körülöttem. Az arcoknak semmi mimikájuk, jellegtelen fakófehér folt (tányér?) mindegyik. Csak a sok zihálás, nyögés, levegővétel és csoszogás sejtelmes kakofóniája hallatszik.

Egyszer csak észreveszem, hogy a folyosó betonpadlójába vájva árkok futnak előre, úgy tíz centi mélyek. Kétoldalt. Ezek mentén egy-egy oszlopra válunk (mintha robotok lennénk), immár libasorban lépegetve. Hirtelen egyszerre felszegjük a fejünket, állunkat felhúzzuk, hogy nyakunk jól kifeszesedjen.

Így megyünk tovább.

És e pillanatban, ugyanolyan zajtalanul, ahogy a folyosóajtó az imént oldalra csúszott, pengék vágódnak ki a két folyosófalból. Éppen a nyakunk magasságában, velünk keresztben. Az ezüstösen vakító óriáspengék (hasonlítanak a borbély beretvakéséhez) elmetszik ki-ki nyakát. Aki fiatal, vékony, selymesebb bőrű, jól jár, mert hamar túl van rajta.

Hangtalanul összerogyik, vére a lábánál levő betonvájatban csurog el. Ám az öregebbje, a vastag bőrű, az izmosabb nyakú, vagy akinek torkát kívülről hájrétegek fedik, akár egy másodpercet is ráhúz. Ami éppen elég, hogy ráeszméljen, mi történik vele.

Előttem is kipattan a kés – és felébredek. Folyik a víz belőlem, előfordul, hogy szinte szakad, de – élek.

 A szerző tanár

 

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.